Hajdúböszörmény fekvése

Hajdúböszörmény több mint harminckétezer fős lakosságával Hajdú-Bihar megye második legnagyobb városa, Magyarországon a negyedik legnagyobb közigazgatási területtel rendelkezik. Kelet-Magyarország első számú regionális centrumának, Debrecennek az agglomerációjában fekszik. Az Alföld egyik jellegzetes települése, a világhírű Tokaj-hegyaljai Borvidék és a Világörökség részeként ismert Hortobágy között helyezkedik el. A város mai megjelenésében is magában hordozza történelmi múltját. A majdnem kör alakú városmagot körkörös formában kertségi övezet veszi körül. A várost négy sugárút szeli át, ezek kereszteződésében alakult ki a főtér, az impozáns Bocskai tér. Kevés olyan város található világszerte, amelyik szerkezetében, struktúrájában olyan híven, olyan szép egymásra rétegződöttségben viselné magán sok évszázados fejlődésének nyomait, mint Hajdúböszörmény.

Városunk területe 370 négyzetkilométer. Három természetföldrajzi tájegység találkozik itt: a Hortobágy, a Hajdúság és a Nyírség. Domborzati szempontból nincsenek nagy magassági különbségek. A város tengerszint feletti magassága 100-110 m, míg a közigazgatási határ keleti felén az egyes dombok meghaladják a 160 métert is. Hajdúböszörmény felszíni vizekben viszonylag szegény, nagyobb természetes folyóvize, állóvize nincs.

Hajdúböszörmény közigazgatási területén található külterületi lakott helyei: Bodaszőlő, Pród, Hajdúvid. Várható lassú népességszám-emelkedéssel lehet számolni Bodaszőlőn, Hajdúviden és talán Pródon is. A kertségekbe való kivándorlás felgyorsult, itt is népességszám-növekedés várható.

Hajdúböszörmény történelme

Városunk neve - Böszörmény - a régi magyar nyelvben közszóként élt, és mohamedánt, iszlámhívőt jelentett. Böszörmény a nyírségi izmaeliták központja volt. A falu a tatárjárás során elpusztult. A XII-XIII. században újra benépesült és valamikor 1290-1322 között a debreceni uradalom része lett. 1325-ben vásártartási jogot kapott. Mezővárosi rangját (oppidium) 1410-ben, Zsigmond uralkodása alatt kapta.

A debreceni uradalom tartozékaként előbb Brankovics György, majd a Hunyadiak, később, a XVI. sz. elején a Báthori család tulajdonába került. Böszörmény fejlődését 1552 után a török megjelenése megakasztotta. A város híres településszerkezete a XV. századra lényegében kialakult. Később ezt vették át a hajdúk és alkalmazták a katonai jellegű település újabb igényeihez.

Hajdúböszörmény nevében a hajdú előtag egy, a XV. sz. utolsó évtizedeiben kialakult, a nagyarányú állattenyésztéshez és kereskedelemhez szükséges pásztor, illetve hajtó (hajdú) rétegre utal. E hajtó-pásztor népesség a pásztorkodás mellett a fegyverforgatáshoz is kitűnően értett. Helyzetük a XV. sz. végén a marhakiviteli törvény miatt válságosra fordult. Az egzisztenciálisan veszélybe került hajdúk jobbágynak visszamenni nem akartak, szabadcsapatokba szerveződtek. Az egykor tisztán pásztorfoglalkozást űző hajdúk fokozatosan pásztor-katonákká lettek, majd a XVI. sz. második felétől a hajdú név már egyértelműen katonafoglalkozást fejezett ki.

Legnagyobb történelmi szerepüket Bocskai István szabadságküzdelmében játszották. Részvételük a Bocskai-szabadságharcban nemcsak a felkelés katonai kimenetelét döntötte el, hanem a hajdúság sorsát is. A korábban társadalmi feszültséget támasztó hajdúságot Bocskai a győztes álmosdi csata után letelepítette, és 1605. december 12-én kelt kiváltságlevelével nemesi sorba emelte őket. A nemesítéssel együtt birtokokat is adományozott, amelyek között Böszörmény nem szerepelt (Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadház, Vámospércs, Sima, Vid).

Kállóból, a császári katonasággal állandó összetűzésben lévő hajdúkat Báthori Gábor erdélyi fejedelem telepítette át Böszörménybe 1609. szeptember 13-án kelt kiváltságlevelével. A hajdúk Böszörménybe költözésével a település társadalmi, gazdasági élete gyökeresen megváltozott. A város kikerült a feudális függőség alól, azonban kiváltságaik fejében lakói katonáskodni voltak kötelesek. A XVII. sz. végén, amikor kiváltságaik veszélyben forogtak, a hajdúvárosok szövetségre léptek. Létrehozták a Hajdúkerületet, amelynek székhelye Böszörmény lett. A város katonai jelentőségének csökkenésével párhuzamosan életforma-változás következett be. A helyi társadalom gerincét a hajdúgazdákból kialakult parasztpolgárok alkották.

Sillye Gábornak, a Hajdúkerület kormánybiztosának vezetésével a hajdúk utódai jelentős szerepet vállaltak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben. A kiegyezés után, 1876-ban a Hajdúkerületet területileg kibővítve átalakították Hajdú megyévé, melynek központja Debrecen lett. A XIX. sz. második felében a város gazdasági struktúrája az iparban, kereskedelemben bekövetkezett kapitalista fejlődés alacsony színvonala következtében agrár jellegű maradt. Böszörmény társadalma tovább rétegződött, a földművelésből élő jómódú hajdúgazdák, a törpebirtokosok és a földnélküliek mellett megjelentek a kapitalista polgárság és az ipari munkásság csoportjai is.

A két világháború nagy véráldozattal járt és hatalmas károkat okozott a város épületeiben. A II. világháború után megindított szövetkezesítés, majd az 1960-70-es évekbeli ipartelepítés átalakították Hajdúböszörmény társadalmi szerkezetét és arculatát.

Településszerkezet

Hajdúböszörmény híres városszerkezete a messze múltban gyökerezik, s legszebb példája annak a kétbeltelkes, más néven ólaskertes, vagy kertes településtípusnak, amelyet a magyar Alföld sajátos életformája termelt ki.

E településforma mai szemmel nézve is modern. Térben ugyanis elkülönült egymástól a lakóház és a gazdasági tevékenység színtere, az úgynevezett kert vagy ólaskert. Ennek katonai-védelmi és gazdasági okai egyaránt voltak. A város és általában az ilyen típusú települések jól felismerhetően három részre tagolódtak. A város mértani középpontjában álló erődített templomot a sűrűn beépített belső városmag vette körül, amelyet ugyancsak körkörösen a gazdasági kertek öveztek. A belső városmagban álló lakóházak mindegyikéhez egy-egy kert tartozott, amely a gazdasági tevékenység végzésének a színtere is volt. Itt tartották a nagyjószágokat (lovak, szarvasmarhák), itt tartották a gazdasági terményeket, s itt volt az ezzel kapcsolatos munkavégzés színtere is.

E településszerkezet alapjait az ide települő hajdúvitézek megörökölték (1609.), de azon - elsősorban védelmi szempontok miatt - célszerű változtatásokat hajtottak végre. A belső városmagot árokkal és palánkkal megerősítették, amelynek karbantartására különös gondot fordítottak. A városból kivezető utak végén lévő négy kaput ugyancsak megerősítették. A hajdúgazdaság a belső telek, a kert és a határbeli tartozékok hármasságán alapult, amely hármasságon belül a belső telek birtoklásának jogilag is különös jelentősége volt.

A XVIII. században, párhuzamosan a Hajdúság katonai szerepének megszűnésével és az ország török uralom alóli felszabadulásával, a településszerkezet is módosult. Az árok mentén a belváros és a kertség közötti övezetben, az árok felszámolásával párhuzamosan jött létre az "árokalja" a maga szűk telkeivel és zsúfolt beépítésével. Az egykori árok vonalvezetését a mai "kiskörút" jelzi. A kertségi övezet is lassú benépesülésnek indult. A népesség növekedésével párhuzamosan egy-egy kerten lassanként több lakóház is épült, amelynek építészeti feltárását, megközelíthetőségét a zsákutca egy sajátos formája, az úgynevezett "zug" tette lehetővé. Ezek egy része utcává fejlődött, más része viszont ma is a településszerkezet egykori változásának megkövült tanúja.

A kertek gazdasági szerepét a XIX. században fokozatosan a határbeli tanyák vették át, amelyek ily módon szervesen illeszkedtek városunk településszerkezetéhez. A tanyaépületek többsége egy városbeli ház tartozéka volt.

A XIX. század második felében a város lakóövezetének terjeszkedése elérte az egykori kertség peremét, amelynek túloldalán háztelkek osztásával a városszerkezet új eleme jött létre, az úgynevezett "új osztás", s egyben létrejött a nagykörút is. Ezzel a város hagyományos szerkezete elérte a benne rejlő lehetőségek végső határát.

A további terjeszkedés lehetőségét a városhoz közvetlenül illeszkedő szőlőskertek jelentették, s ilyen szerepet játszott ugyancsak a város mellett a XIX. század első felében kiosztott két lucernáskert és a zaboskert is. Ezek a kertek funkciójukat tekintve nem tévesztendők össze az ólaskertekkel, de mára ugyancsak lakóterületté váltak. Az itteni telekosztás jól jelzi azt, hogy e területnek eredetileg alapvetően más szerepe volt.

Vallástörténet

Hajdúböszörményben évszázadokon át több felekezet élt egymás mellett. Első adataink a római katolikusokról vannak. Az 1332/37. évi pápai tizedjegyzék városunkat a nagyobb települések közé sorolja, volt plébánosa és temploma.

A protestantizmus terjedésével visszaszorult a római katolikus felekezet, volt olyan időszak is, amikor a hajdúvárosokban nem is volt plébánia. Később ismét megerősödött a római katolikus egyház, 1863-ban épült a mai Újvárosi utcai templom. A helybeliek közül az idősebbek ma is használják az "orosz oldal" elnevezést, ez azokat az utcákat jelentette, ahol nagyobb számban laktak görög katolikusok. Böszörményben a lakosság lélekszámához viszonyítva sok a görög katolikus, a felekezet nagyságát és erejét az is mutatja, hogy idők folyamán több templomot is építettek. A mai kéttornyút 1893-ban, bár csak részleteiben maradt fenn, mert 1983-ban nagy részét le kellett bontani, a felújított épületet 1988-ban szentelték fel.

Városunk tipikusan kálvinista település, a legutóbbi olyan népszámlálásnál, ahol a felekezeti hovatartozásra is rákérdeztek, 25000 lakos vallotta magát reformátusnak. Már a hajdúk letelepítése előtt is volt lelkésze a közösségnek. A város és a református főgimnázium sok neves személyiséget adott a magyar egyháztörténetnek (Baltazár Dezső tiszántúli püspök, Bertalan Imre, az amerikai magyarság püspöke, Göndöcz Kálmán kanadai püspök, Bucsay Mihály egyháztörténész). A Bocskai téri templom mai alakját 1882-ben kapta, a Kálvin térit 1899-ben szentelték fel.

A XIX. század elejéről van adatunk a helyi izraelitákról. 1863-ban épült a Kassa utcai zsinagóga. A náci népirtásnak 653 böszörményi áldozata volt. 1887-ből van feljegyzés a baptista felekezetről. 1895-ben készült el az imaházuk, 1910-ben felépült a Baptista Menház. Városunkban több kisebb egyház is működik, a Hetednapos Adventista Egyház, a Hit Gyülekezete, Jehova Tanúi.

Természeti értékeink

Városunk környéke földrajzilag a Tiszai Alföldön helyezkedik el, több kistáj találkozásánál. Egyes külterületei már a Nyírséghez és a Hortobágyhoz tartoznak. A Hajdúság É-D-i irányban hosszan elnyúló táj, területe 1500 km2. Keleten a Nyírséggel, nyugaton a Hortobágy síkságával határos, délen a Körös-vidékkel érintkezik. A Hajdúság legmagasabb részei városunktól D-DK-re fekszenek (tengerszint feletti magasságuk 140-165,7 m). Innen a felszín fokozatosan lejt É és D felé. Legmélyebb pontjai a DNy-i részen 80-86 m tengerszintfeletti magasságban helyezkednek el. A felszín kialakításában két felszínformáló tényező vett részt: az Ős-Tisza, valamint mellékfolyóinak feltöltő munkája és a szél.

Hajdúböszörményben és környékén több természeti terület, helyi jelentőségű védett terület található. A külterület Újszentmargita irányába eső nyugati csücske (a Bagota puszta) a Hortobágyi Nemzeti Park részét képezi. A várostól keletre fekvő erdőség a debreceni Nagyerdő folytatásának tekinthető. Sok részből áll: Városerdő, Belső-erdő, Peresi erdő stb. A természet közeli állapotot tükröző erdőrészek száma az iparszerű erdőgazdálkodásból kifolyólag mára sajnos megfogyatkozott. A helyüket elfoglalták a behurcolt fajokból álló erdőrészek (fehérakác és a vöröstölgy), a szép sorban ültetett nemesnyárasok, valamint a tájidegen fekete fenyvesek. Kivételt képez néhány 10 hektárnyi öregtölgyes, valamint az erdő három védett területe.